A Bényei Belga Dúc kis története

70-es & 80-as évek – Gyerekkori emlék

A nevem Joris De Jaeger, és belga vagyok. Kelet-Flandriában, Evergemben nőttem fel. Gyerekkoromban 2 galambászkodó szomszéd közt laktam. De apámtól messze állt eme szárnyaló szabadidőfoglalkozás. Inkább focimeccsre vitt, és így sajnos nem mondhatom, hogy a galambászatban beleszülettem. De focidrukkoló létére figyelmes szomszéd volt, és lelkünkre kötötte, hogy vasárnap délelőtt valami csendesebb játékot találjunk ki magunknak. Bár nagy vonalakban meg lett mondva, hogy mellettünk mi folyik, tartott azért egy ideig, mire tesóimmal együtt megértettük, hogy miért áll ez a vasárnapi csend kötelesség.
A drótkerítés másik oldaláról jobban elemeztem Maurice szomszédbácsi cselekvéseit. Minden vasárnap délelőtt ugyanazon a helyen találhattam. Mint az indián, az átható tekintetű szeme fölött, beledörzsölte a ráncos kezét a sűrű szemöldökébe. Oda se figyelt rám, szinte mozdulatlanul lesett a távolban addig, amíg egy-egy kis fekete folt jelent meg a szürkés Flamand égen. Akkor már bizony megmozdult. Ahogy a foltok közeledtek, már én is láttam, hogy azok a szomszéd galambok! Nos, akkor fura hangzással nekiállt kiabálni. Valami értelmetlen szó volt, de sokszor ismételve … Ennyi a mi csendkötelességünknek! De az ő hangja a galambokra azért hatott valamivel. Még ha nem is rögtön, de leszálltak. Olyan helyre, ami nem felelt meg, mert még lelkesebben nyomta nekik az érthetetlen szót. Erre aztán csak beszálltak a dúcba. Futni nem tudott Maurice bácsi, de azt láttam, hogy olyankor a szokásosnál gyorsabban haladt a dúc felé. Csodálkoztam is, mit kell annyira szaladni, ha már egyszer helyben voltak. Csak később tudtam meg, hogy a versenygyűrűért sietett. Bele a galambórába, aztán utána irány Café Paulina – az Evergem-i söröző-galambászklub -, leadni az érkezési időpontokat.

2004 – 2007 – Galambtáp gyártás

Felnőttem, mindenfélét tanultam, de akkor még a galambászatról semmi többet, mint amit Maurice bácsitól láttam. Majd biotechnológusként lediplomáztam és Belgiumban laboránsként tejiparban dolgoztam. A sors és a család 2004-ben Magyarországra hozott. Hiába szerettem volna folytatni a laboráns pályát, állateledelgyártásban landoltam, méghozzá egy minden galambásznak ismert nyugati galambtápgyártónál. Termelés vezetői feladat volt, és nyilván lett jelentősége, hogy pont a galambtápgyártás is keresztezte az utamat. Hoppá! Hirtelen eszembe jutott szegény Maurice bácsi, akitől addigra már rég el kellett búcsúznom. 5 évig vittem a termelést. Megismerkedtem a különböző tápokkal, kezdtem olvasni ezt-azt a galambászatról, ismerkedtem galambászokkal. Így történt az, hogy lassan belebotlottam ebbe a csodálatos világba.

2007 – 2009 – A dúc, a honlap és a szállítás

Talán fokozódott a helyzet az egyik galambász apró kérésével, hogy fordítsak le egy cikket, egy véletlenül megszerzett belga galambújságból. Majd következett a plusz kérdés: “Ha már úgy is megismerkedtünk, van ott valahol egy galamb Belgiumban, ami meg lett igérve. De mégis hogyan kerül ide? Nem tudod elhozni legközelebb, ha úgy is mész haza?” Hoztam egy első galambot, és minden jól ment. Aztán hoztam még egy párat, hozzájáruló intézkedéssel, és újra … Majd kezdtem honlapot szerkeszteni. És Bényére költözve, lelkesen építettem egy saját dúcot. Egymás után, a semmiből megvalósult mindkét agyszüleményem. Semmi nagyképűség! Mindkettő egyformán szerény, amatőr alkotás. Akár csapnivalónak is mondhatóak, de az én szememben megfeleltek. A honlap rendezetlen és tele reklámmal, a dúc rumlis és szűkös. De mindkét téren tanultam a galambokról, apránként szereztem magamnak új tapasztalatokat. Minde-közben, egyre rendszeresebbé vált a galambhozatal is.

2010 – ...... – Fokozódik a szállítás

Most már több mint 10 éve, hogy váltottam pályát. Egy multi alkoholgyártó és forgalmazó cégnél dolgozom, ügyfélszolgálati és pénzügyi szakértőként. Az állásom növekvő felelőssége az elmúlt 10 év folyamán egyre több időt igényelt. Ráadásul egyre jobban ráfeküdtem a sűrű utazások tervezésére is, és a honlapra. Nincs mit mellébeszélni: a kis dúc a háttérbe szorult, mivel mindent egyszerre nem lehet (jól) csinálni. Nem teljes szívvel hoztam a döntést. De azzal a tudattal tettem, hogy a dúc itt van kéznél, és nem veszik el. Mindent a saját idejében, majd csak egyszer kap új lakókat.
A felszabadult időt viszont maximálisan a rám szánt feladatra fordítottam. A behozatal terjedt, és a Bényei Belga Dúc által behozott galambok lassan országszerte jelen vannak.